TIENS-Életmód és Fogyókúra Klub

A TIENS megajándékozza az emberiséget a fiatalság, egészség elérésére, amit 5000 éve gyűjtöttek össze. Lehetőséget ad a képzésre, a személyes fejlődésre. Anyagi biztonságot, határtalan távlatokat, és állandó fejlődést jelent. Itt nincs kockázat!

Az előre látó döntéshozó munkaadó tudja, mit nyer, ha beosztottjai egészségesek

Egészségbarát munkahely program

A mai globalizált világ gyorsan fejlődő gazdaságában kiemelten fontos szerepet kap a szakmai továbbképzés. A cégek a versenyképesség zálogának tekintik a munkavállalók szaktudásának növelését, ismereteinek aktualizálását. Ehhez egyenrangúan tartozik a munkakörülmények javítása, a foglalkozás-egészségügy magas szinten való alkalmazása és a rendezett munkaügyi kapcsolatok, az egészséges munkahely megteremtése is.

Ugyan már, kit érdekel a dolgozó egészsége? Úgy gondolja, hogy ez az egyén felelőssége?

Önnek mint munkáltatónak ugyan mi köze van ehhez?

A döntéshozó munkaadó tudja, mit nyer, ha beosztottjai egészségesek, jó közérzetűek, edzettek

A munkavállalók sokasága érzi úgy, hogy munkavégzése során szinte elviselhetetlen mértékű stresszel dolgozik együtt.

Így a túlterheltség miatt egyre inkább pontatlan, hanyag, és hibás lehet az elvégzett munkafeladat, ez pedig akár ügyfelek, vagy későbbi megrendelések elveszítésével járhat

A stressz kezelésére és megelőzésére az egyik jó és viszonylag olcsó eszköz a munkahelyi relaxációs és testmozgási lehetőség biztosítása.

A testmozgás sok gyógyszert pótolhat, de egyetlen gyógyszer sem pótolja a testmozgást.

A ma embere ritkán, és nem rendszeresen mozog.

Amikor hullafáradtan hazaér a napi munka után, a legtöbbjüknek már nincs ideje, ereje, kedve tornára, futásra, még egy hosszabb sétára sem. Marad az üldögélés a tévé előtt egy kis rágcsálnivalóval, cukros üdítővel vagy sörrel. Sajnos, a sportolás a legtöbb esetben kimerül a futball - közvetítés megnézésében. Ez az életmód vezet a gyors hízáshoz, ami tovább rontja életesélyeinket.

A stressz és a mozgásszegény életmód a felelős több, ma már népbetegségnek számító, akár halálos, vagy súlyos kimenetelű betegségek, kórok kialakulásáért, és alig van olyan család, ahol valaki ne lenne érintett ezek valamelyikében:

• vérnyomás problémák (magas, alacsony, ingadozó)

• túlsúly
• cukorbetegség
• magas koleszterin szint, és egyéb belsőszervi és emésztőrendszeri panaszok
• allergia és egyéb immunhiányos betegségek
• mozgásszervi problémák, fej-hát-derék-váll és egyéb fájdalmak
• keringési zavarok
• daganatos megbetegedések
• depresszió

Tudta-e Ön például, hogy…



- a stresszhez kapcsolódó betegségek és balesetek a munkából való kimaradások 75%-áért tehetők felelőssé?

- csak a stressz következtében kialakuló megbetegedések Magyarországon évente 200 milliárd forint kárt okoznak a gazdaságnak?

- A WHO kutatásai szerint a depresszió, mint vezető ok van rangsorolva a problémák között, és mintegy 120 millió embert érint világszerte?

- Európa legegészségtelenebb országa vagyunk?

- Magyarországon a férfiak átlagéletkora tíz, a nőké hét-nyolc évvel alacsonyabb, mint tőlünk nyugatabbra? A népesség csökken, és a várható élettartam átlag alatt van a WHO Európai Régiójában.

- a WHO adatai szerint Magyarországon az emberek egészsége nagyon rossz, kimagaslóan magas halálozási mutatók, és mentális egészségügyi problémák (depresszió és az öngyilkosság magas aránya) képviseli a fő problémát Magyarországon,

A vezető halálok 2008-ban:

1. a keringési rendszer betegségei (főleg akut miokardiális infarktus)

2. rosszindulatú daganat,

3. ischaemiás szívbetegség

4. cerebrovascularis betegségek

5. krónikus májbetegségek és cirrhosis

6. bronchitis / emphysema / asztma

7. öngyilkosság

A túlzott mértékű munkahelyi stressz rövid és hosszú távon egyaránt káros következményekkel járhat:

Szervezeti szinten:

• Táppénzes hiányzások Kommunikációs zavarok
• Kilépések
• Munkahelyi feszültségek
• Anyagi károk, balesetek
• Termelékenység-csökkenés
• Teljesítményromlás

Egyéni szinten:
• Betegségekre való hajlam
• Agresszivitás
• Depresszió, szorongás
• Kiégés
• Egészségkárosítás (pl. dohányzás)
Éves GDP veszteség Magyarországon az egészségi állapottal összefüggésben (2007):



Elveszett munkanapok (nap) 167 003 166

Elveszett munkaórák 1 215 783 046

Kiesett GDP (e Ft) 1 483 513 670
A GDP %-ában: 5,84
A fejlett országokból származó adatok is mutatják, hogy az inaktivitásnak hatalmas anyagi következményei vannak. Az inaktivitás egymaga több mint 75 milliárd dollár orvosi többletkiadást jelentett az USA-ban, 2000-ben.



Utána számolt-e már, annak, hogy az Ön vállalkozásában a betegségek miatti termelés kiesés, a táppénzes, és kártérítési kiadások mekkora összeget tesznek ki éves szinten?

Az ember csak akkor lehet sikeres az üzleti életben, ha testileg és szellemileg is egészséges.

A menedzserek egyébként is fokozottan ki vannak téve a stressz, és az egészségtelen életmód kockázatainak. Késői fekvés, korai kelés, ülő munka vagy az irodában vagy az autóban, rendszertelen táplálkozás, állandó feszültség.

Mi lehet akkor a megoldás? Van egyáltalán megoldás? IGEN! Van megoldás!

Az egészség megóvása érdekében tett lépések a jelenben, tízszeresen térülnek meg a jövőben!

Megoldást kínálhat az egészségbarát munkahely kialakítása, fenntartása.

Összességében ez mit is eredményez?

Mi az, amit nyújt ez a program a munkáltató számára?


• hatékonyabb csapat --> nagyobb termelékenység --> nagyobb árbevétel --> több nyereség
• kevesebb hiányzás --> táppénzre kifizetendő időszakok lecsökkenése
• balesetek, munkahelyi ártalmak csökkenése --> kártérítési kötelezettségek csökkenése
• kevesebb stressz - kedvezőbb munkatársi kapcsolatok
• a munkahelyi morál javulása
• nagyobb terhelhetőség és stressz-tűrő képesség

munkavállalók részéről

• nagyobb elkötelezettség a cég iránt

• részt vehet a társadalmi felelősségvállalásban
• hozzásegítheti munkavállalóit az egészségük megőrzéséhez
Mit eredményez a munkavállalók részére:
• Javuló egészségi állapotot, kevesebb pénzt fog gyógyszerekre és orvosokra költeni
• Összpontosítási, koncentrálási képesség javulását • Stressz-tűrő képesség javulását
• Nagyobb örömmel végzett munkát
• Jobb munkahelyi légkört nyerhetnek
• Kevesebb táppénzes időszakot --> ezáltal több pénzt és --> a betegeskedés miatti elbocsátás rizikójának csökkenését
• Növekszik a személyes felelősségük munkájuk iránt, ha érzik, hogy munkahelyük hozzájárul egészségi állapotuk, közérzetük kedvező befolyásolásához.
• Egyedülálló megoldást a munkahelyi egészségfejlesztés gyakorlatának kialakításához, elterjedésének megvalósításához
• Egy kiegyensúlyozott életstílus megvalósítását és hosszú távon való fenntartását
• kevesebb időt rabol el az életéből az orvosnál és a gyógyszertárban való sorban állás
Csatlakozzon Ön is az egészségbarát munkahelyek programunkhoz!



Hisszük, és naponta tapasztaljuk, hogy A TIENS termékek hozzájárulnak ahhoz, hogy Ön és munkatársai

- jobban érezzék magukat a bőrükben,

- teljesebb életet élhessenek,

- elősegítsék azt, hogy egészségesebb életmódot éljenek,

- kiegyensúlyozottabban táplálkozzanak,

- többet hozzanak ki az életükből.

Mely eszközöket ajánljuk a munkahelyekre, és miért?

- Gépeink Egészségpénztári finanszírozással is megvásárolhatók

- Egyszerű, könnyű kezelhetőség

- Kis helyigény
- Néhány perc használat elegendő a kívánt hatás eléréséhez
- Hatékony eredmények a használatukkal az egészségmegőrzésben
- Segítik a relaxálást, a testi, és szellemi felfrissülést - Megfizethető árkategória
- Gyors megtérülés
- Nemzetközi díjas, szabadalmaztatott termékek
- Azonnali 20 %-kal kedvezőbb ár
Chi gép



10 perc használat = kb. 15 km futásnak felel meg

- Stresszes, túlhajszolt életmód esetén segít a stressz - oldásban, az aktív pihenésben

- Az agyi vérkeringés fokozásával javítja a memóriát. Az agyra is befolyással van a jobb oxigénellátás , frissebb a gondolkodás, nem fárad el az ember.

- A chi mozgásterápia következtében csillapítja a fájdalmat, fáradtságot, ellazítja egész testünket. Megszünteti a fájdalmat a gerincben, nyakban, a hátban.
- Ülő munkát, vagy nehéz fizikai munkát végzőknek kiváló! - A TIENS Chi gépe megháromszorozza a testben a vérkeringést.
Figyelem! A terméket hamisítják, csak az eredeti orvosi chi gép képes a tökéletes "aranyhal" mozgást biztosítani!




Multifunkcionális Lábmasszírozó Készülék

- Az ülő munka és mozgáshiány során a láb vérkeringése lelassul, a benne áramló vér pang, ez pedig visszerek kialakulásához vezet, fájdalmakat, görcsöket, trombózist okozva.

- A lábnak a vért visszafelé pumpáló munkája csökken, vagy megszűnik, ezáltal a szívnek jelentősen megnövekedett feladatot kell ellátnia.

- Ez hosszabb távon a szívizmok túlterheléséhez, magas vérnyomáshoz, infarktushoz is vezethet.
- A TIENS Multifunkcionális Lábmasszírozó Készüléke oldja a lábizom görcseit, feszüléseit, csökkenti a stresszt.
- Felgyorsítja a vérkeringést, segít a láb és a szív egészségének megőrzésében.
Vér-energia körforgást stimuláló berendezés
A modern civilizáció betegségeit figyelembe véve, amelyeknek nehezen tudunk ellenállni, a TIENS cég meghívott egy csoport orvost és tudóst, akik Tajvanon kifejlesztettek egy új készüléket, melyet bárki tud használni.
Ez a készülék a talpunk összes reflexzónáját használni tudja. Nagy frekvenciájú vibráción alapul, ami elősegíti a mai ember egészségének megőrzését.
• Mozgáshiányos életmód.
• Mozgásszervi megbetegedések.
• Krónikus fáradtság.
• Álmatlanság.
• Magas vérnyomás.
• Fájdalmak a hát felső részében és a derékban. A vérkeringés és a mikrocirkuláció zavarai (pl. bénulás, szklerózis-multiplex). Segítő eszköz az egészség megőrzésére és helyreállítására a Tiens Vérenergia Körforgás Stimuláló Berendezés.
Mennyibe kerül cégének egy ilyen beruházás?



Lépjen velünk kapcsolatba, és személyre szabott ajánlatot készít tanácsadónk!

Csatlakozzon Ön is az egészségbarát munkahelyek programunkhoz!







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 35
Heti: 20
Havi: 170
Össz.: 49 533

Látogatottság növelés
Oldal: Egészségbarát munkahely
TIENS-Életmód és Fogyókúra Klub - © 2008 - 2018 - tiens-egeszsegklub.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »